Az utóbbi pár évben pont olyan gyakran jutok el horgászni, amilyen fene nagy számban kerülnek a bejegyzések a blogra is. Sajnos ez már csak ilyen. Legalább néha akadnak kivételes napok is mikor meg tud törni a csend. 

Legutóbbi ilyen DP cimborámmal ért utol. Annyira vágytam a vízre és a halra, hogy nehéz lenne szavakba önteni. Megbeszéltünk egy korai találkát és, hogy majd a helyet útközben kitaláljuk.

Minden a terv szerint is történt. A vidám társalgással telő út végén kicsiny gyöngy szem patakunk partjára keveredtünk. Akkor még nem sejtettem mi vár rám. Gyors szerelés és beöltözés után vetkőzés és újra beöltözés. Vicces volt és futós, de hamar helyre állt minden és kezdhettük a pecát.

Kúszás és lapulás és sunnyogás és osonás. Nagyon megfontoltam hol mászom a vízbe. Nem kapkodtam el semmit és tényleg körültekintő voltam. Az első dobástól számított kb 45 percen belül abba is hagytam a koncentráltan történő pecát. Kicsit talán túlságosan is kegyes volt hozzám a víz. Először leszedtem pár igen apró domit a pályáról. Arasznyi kis turbó ragadozók voltak. Tovább akartam állni, de valami miatt nem ereztem, hogy jó döntés lenne. Csak álltam és vártam. Derékig a patakban. Csak a víz csordogálása adott némi hangot a tájnak és persze néha egy egy madár szólt közbe. Halkan csalit cseréltem, neki láttam újra. 


Akkora böszme domikat kezdtem fogni sorba, hogy nagyon nehezen tudtam csak megállni az újongást. Olyan fárasztásokat éltem meg, te jó ég! Kb 10 dobásból fogtam négy darab 40 centi felettit. Eszméletlen volt. Az élményt sajnos nem, de a képeket meg tudom osztani veletek.





Érdekesség volt a dologban, hogy nagyon finnyásan ettek és csak ugyan úgy. Ha nem úgy dobtam és nem úgy vezettem a csalit nem ették meg. És más csalit sem. Sebaj, ott voltam és a kulcs is meglett. Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!

Délvidéki UL mizéria...

...avagy hogyan is kell méltó módon búcsút inteni a tilalmaknak

Idén valahogy a szokásosnál is sokkal de sokkal jobban vártam a május elsejét, mint általában. Legalább már tudom, hogy van ebben is újabb szint. Valamelyest tudtam enyhíteni ezt az állatokkal akik körülvesznek a mindennapokban, de csak tűzoltás jelleggel. Biztos voltam benne, hogy a nagy alkalmat most valami olyan helyen akarom köszönteni ahol már ismerem a pályát.

Érzékeny búcsút vettem hát nagy fiamtól, megkérve, hogy eszének gondját viselje és neki is vágtam a kicsivel az útnak. Persze előtte kiadósat kokettáltunk a hétvégére hátra hagyott falka tagokkal.






Biztonságban tudva a magammal nem hurcibálható lényeket, már robogtam is Csipszivel délnek. Rengeteg gondolat és terv cikázott az agyamban. Időjárás, vízállás, haljárás, más horgászok megjelenése. Majdnem rémálomba fordult át az agyalás. Aztán megláttam távoli rajzulatát a Mecseknek és mintha elvágták volna az egészet. Hihetetlen megnyugvás és öröm járt át olyan mérhetetlen pozitív töltéssel, amit nagyon ritkán lehet érezni. Tudtam, hogy újra hazaért a lelkem egy része. Nem tehettem mást, irány a folyó! Gyorsan vízállás felderítés okos telefonnal... Hiper áradást mutat. Fülig ért a szám, ha nincsenek a fejemen talán körbe is.


Amint megérkeztünk az első helyszínre, Csipesz bele vetette magát a délvidéki tutiba! Játék a hatalmas fűben, három perc után egy jó kis csobbanás a vízbe, hogy az utolsó sneci is lefejelje a horvát oldalt ijedtében. Nyilván úgy terveztem az útvonalat előre, hogy a tíz hónapos kölyök három órás alvás utáni tombolása ne a legígéretesebb pályákon történjen. Amíg zajlott az elevenkedés a természet lágy ölén, én is elfoglaltam magam. Valami puhatolózással balin ügyben. Kis partszéli cserkelés...


Konkrét rablás nem mutatkozott, de néha megriadtak a kishalak. Kölyök rakéta keszeget láttam a dolog hátterében. Tévedtem... senki nem szólt a szegény negyven pár centis dominak, hogy neki már kuss van és csendben ivadék gyártás. Nagyon szép hal volt. Igazi sötét színű és vaskos példány. A kapása is az az igazi erőteljes, de sunyi amiről nem nehéz lemaradni a bevágással.


Elköszöntünk egymástól és tovább álltunk mindannyian. Mindenki a maga útját folytatva. Csipszó is benyugodott annyira, hogy vállalható magatartást legyen képes tanúsítani olyan helyen is ahol már az sem mindegy hogyan nézek a vízre kb.

Ahogy megpillantottam a várva várt helyet, hát azt szavakba önteni nem tudom. Fogalmam sincs mit éreztem. Legalább azt tudom, hogy eszméletlen gyönyörű volt a látvány és nagyon halk a víz. Semmi mozgás. Hatalmas homok a kő alatt és nagyon jó törés. Egy fél vizuális orgazmus horgász szemmel.


Neki is szegeztem kiskutyámnak a kérdést!
- Tudod mi lesz itt Haver? Csak szólok, hogy minden...

Azt nem mondanám, hogy reagált vagy érdekelte... Így aludt, csak nem sütött akkor éppen a nap!


Lepakoltam a táskákat, és összeraktam a két szettet. Egy UL és egy nehéz pergettyű. Mondhatni kib...tam az indexet egyből! Nem kapkodtam, nem siettem sehová. Miközben a csalikat nézegettem, arra lettem figyelmes, hogy aprócska, talán öt centi alatti halraj köröz a homok sekély vizében. Sokáig figyelgettem őket, keszegek voltak. Számtalanszor nekilendültek a törésnek, de mintha üvegfalnak ütköztek volna, az elsők visszafordultak és így már az egész banda. Nagyon bizsergett a kezem, de látni akartam mikor rongyol közéjük a sötétben leselkedő vadász. Annyi idő telt el, hogy meguntam a várakozást. Addigra viszont gondosan és alaposan kiagyaltam, mit kell dobjak a sikerért. Véletlenül pont az első dobásban is hal volt és a másodikban is. Újra megsimogatta az öreg Drávanyó a lelkem. Úgy igazán. Nem fukarkodott. Őszinte volt. Azt is hallottam valahol legbelül halkan ahogy megkérdezi:
- Miért mentél olyan messze no? Hiszen nem volt itt elég jó neked mellettem? S most ott jobb utánam sóvárognod minden nap?

Válaszoltam volna ha tudok, de csak szemléltem a gyermekeit akiket nekem adott.




Nagyon rég fogtam ilyen gyönyörű balint. Ebben az ívás utáni sportos formában is igen jó súlya volt. Alig értem át mikor magamhoz tudtam végre siklatni. A kapását sosem fogom elfelejteni, ahogyan azt sem, milyen érzés volt bevágás után tartani a kis pálcát karikába, hallgatni az orsó füstölő fékjét és keresni kétségbeesetten a 0,06os fonott útját. Első kirohanásra a kő spiccétől vagy 10- 15 méterre állt meg a sodrásban. Lefelé indult. Nem akarom ragozni, aki fogott már hasonló méretben az tudja mire képes egy ilyen lapát ami nekik virít a popsi végén. Egyedül az volt félelmetes, hogy nyomát se láttam a 4 cm csalinak, csak már mikor bele tudtam nézni a hatalmas szájba. Rémisztő képet mutatott, de sehol egy csepp vér! Szabadítás után sem. Tökéletes. A hal is.


Megvolt a búcsú, új dobás, újabb kapás. Egyből erős fejrázás a bevágásra és törés lefelé a még mélyebb régiókba. Teljesen a kőlábról pumpáltam fel az agresszív támadót.



Ekkorra már Csipesz is felébredt a történések hangjára. Nagyon kedves volt a számára ismeretlen lényekkel. Óvatosan figyelgette őket és semmi bántó szándék sem volt benne. Örültem neki, hogy ilyen aranyosan reagált a halakra. Visszaengedtük a jópofa kis kilóhuszas forma sücinket is. Nagyon lecsapta a friss Dráva vízzel a kutyát. Méltatlankodott is. Bele mehetett az orrába, mert erősen hapcizni kezdett. Kézmosás és ebsimogatás után újabb pár dobás következett. Teljesen motiválatlanul és koncentráció nélkül. Fel kellett dolgoznom a történteket, abba is hagytam egy jó órára a pecát. Csak nézelődtem és élveztem a természetet, a kutyám társaságát. Egyszerűen az életem.




Hatalmas idillben telt el az idő szürkületig. Vártuk a nagyvadakat. Rápihentünk az éjszakai műszakra... Talán egy másik alkalommal arról is mesélünk majd.

Elkezdődött az idei szezon is!

Fekszem kényelmesen az ágyamon és azon töprengem, hogy ez az áprilisi tréfa dolog idén meddig tart?! Mindenesetre a furcsa humorú időjárás semmit sem ront az estémen, mivel az idei év első igazi pecájának a képeit nézegethetem. Nagyon régóta nem horgásztam egyáltalán, nemhogy ilyen fenomenálisat mint most a hétvégén. Kicsit furcsa nekiindulás volt az egész, mert akár rettenetesen ocsmány időt is kifoghattunk volna, de nem így lett. Alapvetően nem is érdekelt a dolog, mert csak azon járt az eszem, hogy két igazi jó ember társaságában tölthetem a szombatom, de nem is akár hol! Külön szerencse volt az is, hogy a domi tilalom előtt tudunk még vízre szállni kedves barátaimmal.


Nagyon izgatott voltam a halak és a víz miatt is, de nem kevésbé azért is, mert új horgásztársam Csipesz kutya még nem ült csónakban, illetve bizsergett a tenyerem erőteljesen, mivel magammal vittem egy igazi bot különlegességet a túrára.




Korán indultunk neki a bő órás útnak Baluval amit végig beszélgettünk, így csak pár percnek tűnt. Nem is csoda, hiszen nagyon rég volt alkalmunk hasonlóképp diskurálni csak úgy mindenfélékről. Megérkezéskor Ádám barátunk már várt ránk, természetesen a tőle már megszokott precíz felkészültséggel... Nem igazán haboztunk vízre szállni, hogy kedves folyónk hátán sodródva tudjuk folytatni a napunkat.


Csipesz kutyám maximálisan a várakozásaim fölött teljesítette a napot már az első pillanatoktól! Hihetetlen, hogy messze nincs egy éves a kis cimbora, de már most menyire okos. Meg is volt számára az elismerés, mivel amikor nem peca volt a kezünkben akkor valaki mindig vele foglalkozott.


A vidám és barátságos hangulatú csorgós peca alatt a gyönyörű Drávánkon kegyesek voltak hozzánk a keresett halak is. Bőkezűen osztogatták érdeklődésük jeléül a vehemens rávágásokat. Eszméletlen jó fárasztásokat élhettünk át a jó előre leszervezett nap folyamán. Az egy dolog, hogy nem kevés halat sikerült fogni és elengedni. Külön élmény volt ehhez a halak mérete.



Igazi élménypeca volt a javából. Jó helyen, jó emberekkel, jó időben, jó halakkal. Minden percében olyan nap volt amiért tudom szeretni az életem és újra meg újra felállni, ha épp leültet egy pofonnal a sors. Én abba is hagyom a szófacsarást, meséljenek még pár szép emlékről a képek.












Rebirth 2017

Idejét sem tudom mikor voltam utoljára olyan szellemi, mentális és fizikai állapotban, hogy önfeledten és jókedvűen billentyűzetet ragadjak. Hónapok óta be sem léptem már ide és hiába gondoltam rá néha, mert alkalmam akkor sem akadt. Annyi és olyan szintű változás ment végbe az életemben, az utolsó bejegyzés óta, amik teljesen elszívták minden energiámat. Mindentől. Volt ebben élettér váltás, új munka és miegymás. Sajnos nem maradt ki a súlyos veszteség sem a nyaramból. Ez a mellbevágó és váratlan esemény nyitotta fel a szemem tulajdonképpen. Itt hagyott egymagamra Panni kutyám ebben az egyre gusztustalanabb világban, de búcsúzóul maga után hagyta kicsiny élete nagy tanítását. Ahogy más ember lettem mikor belépett az életembe, úgy más ember lettem mikor távozott. Rádöbbentem egy csapásra milyen jelentéktelen dolgokat tartottam fontosnak és milyen mérhetetlen értékeket hagytam figyelmen kívül. Az idő kerekét visszaforgatni nem lehet sajnos. Ez teszi igazán az ember vállára az élet súlyát. Az elpocsékolt drága idő fölösleges dolgokra, szar emberekre soha nem jön vissza és ami sokkal de sokkal rémisztőbb, hogy a legnagyobb veszteség csak ezek után rögzül. Attól és azoktól vesszük el a jó pillanatokat akik igazán megérdemelték volna. Egy szó mint száz, ne pocsékoljátok a ballagó időt, mert mikor már valami igazán fontos lezárul jövünk rá, hogy ez is elrohant. Jobb esetben velünk és nem mellettünk. Isten nyugosztaljon drága kiskutyám.


 





Horgászat szempontjából nem volt túl termékeny az azóta eltelt időszakom, mégsem panaszkodhatom. Amikor sikerült vízhez vagy vízre jutnom valami mindig akadt a horgomra. Volt, hogy igen szép halak is. Ritkán látott kedvenc tavaim és a szívemhez oly közel álló folyó is kegyes arcát mutatta felém, talán kárpótolni akartak a pótolhatatlan veszteségemben. Biztosan a kis foltos társamnak is tetszettek volna az uszonyosok. Mind e közben új társam akadt az úton amit bejárok. Kicsit talán furcsa is volt eleinte, de már megszoktam és felfogadtam. Úgy érzem itt az ideje felvenni a fonalat és újra azt az utat járni, amit nekem kell.

Újra előkerültek tehát a régi ötletek és persze rengeteg új is! Kezdődjön hát a 2017-es szezon!
A bejegyzések és a képek a blog szerkesztőjének tulajdonát képezik! . Üzemeltető: Blogger.