PecAgusztus I.

Kettesben az első


Új helyeket felderíteni midig nagy élmény és kicsit bizsergető érzés. Izgalommal tölt el, egyszerűen felpezsdíti bennem a vadász ösztönt. Gyerünk, menjünk, csináljuk. Alapból is bepörget, de nemrég ezt az egészet úgy élhettem át, hogy először vágtunk neki egy ismeretlen terepnek a párommal. Na jó Csipesz is az expedíció tagja volt természetesen, hiszen Szilvi biztosan nem tudta volna otthon hagyni. Szerintem én sem...

Alacsony víz várt a Dunán bennünket, nem is véletlen mentünk oda. Konkrét hely ugyan nem volt kitűzve, de az igen, hogy halat is akarunk fogni és nem csak kirándulni.


A szokatlanul alacsony vízállás nem is volt olyan egyszerű rejtvény hely választás szempontból. Séta, nézelődés, barangolás. Szép folyó a mi Dunánk és így megcsappanva is monumentális a délre hömpölygő víz áradat, csodáltuk is a látványt ami elénk tárult ahová csak megérkeztünk. Nem tudom hányadik helynél nézhetett teljesen idiótának a tájban gyönyörködő lány, hogy én veszettül a szárazon álló partot kémlelem és elemzem, hogy ősszel ez is de jó lesz meg az is. Nagyon bele tudtam volna veszni a dologba, de közeledett már a fényváltás, tehát kénytelen voltam koncentrálni a víz alatt lévő részekre. Ígéretes placcok egymást érték, de sehol egy fránya balin rablás, hogy Szilviám megfoghassa élete első példányát. Fene se gondolta volna, hogy egy árva kölyök rakétakeszeg se kerül az utunkba... 


Esti állomásunk végül egy szigetecske lett. Nem csak ígéretes pálya mivolta miatt, hanem úgy alapból is igazán romantikusnak tűnt egy naplemente a Dunában... Rengeteg hal forgott, pancsolt a közelünkben. Jászok, márnák, millió küsz és apróbb keszeg rajok mutatták magukat. Egy egy böszme busa is fordult a sziget alatti csendes vízben, de sehol egy rablás. Nyilván rápróbáltam az elvágóra, már csak azért is, hogy a sötétre képbe legyek mi jön el ott ideálisan. Másra nem is volt jó a dobálózás. Közben a két kis útitársam aranyosan foglalták el magukat, ki-ki a maga kedvére. A balinok után való hasztalan kutakodást megunva egy vékonyka 7cm körüli gumit dobtam a kapocsba, bízva a dunai sügérekben. Sokszor tudnak betlit menteni. Mondjuk a kérdést is megkaptam, hogy hol a halacska?!.")(= köszönöm :D 


Sokat nem is kellett rá várni. Elég kicsi vízen támadta ész nélkül a csalit. A hal nem volt nagy de az öröm annál inkább. Ha a kezed hal szagú már nagy baj nem lehet. Ahogy elúszott a kezemből és visszanéztem a kedvenc fotósomra, már láttam is a szemében a tüzet, hogy ő is ő is ő is... Erősen mentünk már bele a szürkületbe és a pálya is kezdett egyre jobb lenni, össze dobtam tehát egy szigorúbb szettet és átadtam a leánynak, had próbálgassa csak ezt a műfajt. Pár alap instrukció és magára is hagytam a dologgal. Persze nem mentem sehova csak csendben folytattam a pecát és közben figyeltem fél szemmel a történéseket. Persze a néha felém kószáló horgokat is, de ez természetes, hiszen senki sem úgy születik, hogy tudja merre jár mindig az ostor vége. Még éppen jó látási viszonyok voltak, de már ránk talált azért a szürkület. A semmiből hirtelen kishalak úsztak fel a szigetünk meder oldali kövei között a sodrásban. A hátuk is kilátszott néha. Nyilván be is álltam a ráfolyásra és vártam az első rablást. Nem szeretem szétverni a vizet előre. 


Nem volt nehéz megállni a dobást, gyönyörű volt a naplemente és az is ahogy ebben az idilli képben a szerelmem próbálta mindig messzebb és messzebb dobni a csaliját a hatalmas folyóba. Teljesen máshol járt az agyam. Nem is emlékszem gondoltam e valamire is abban a pillanatban vagy csak boldog voltam gondolatok nélkül kicsit. Minden esetre hamar megtörte a varázst az első süllő rablás, hogy egy másik csodás dimenzióba teleportálja az agyam és az ösztöneim. Halkan súgtam csak a szürkületbe: - itt vannak!


Az első jelentkező nem váratott magára sokáig. Szinte a lábam előtt kérte a csalit. Aztán a testvére is. Kölyök halak voltak, de szépek. Hamar mentek vissza haza, de szigorúan a sziget alsó felén... Biztattam a Szilvit, hogy uzsgyi innen ide dobj és így húzd és úgy, de hamar sok lettem az izgatott hangommal neki és kedvesen megnyugtatóan rám szólt, hogy semmit nem lát és amúgy is szeretné ha én folytatnám a hal kergetést. Nem kellett sokat noszogatnia.


Jött is a következő kapás. Éreztem a finom cuccon, hogy ez már jobbacska móka. Nem akart feljönni, csak ment le a kövek előtti mélyebb vízbe és rázta a fejét minden pillanatban amikor csak tudta. Eleinte kicsit aggódtam, nem éreztem a fogait a madzagon, tudtam, hogy nincs benyelve a kis Veils. Ettől függetlenül is nagyon biztosan akadt. A legjobb így mindenkinek. 


Miután mindent elrendeztünk és lecsengett a nagy izgalom már csak az lebegett előttem, hogy a Szilvi is fogjon egyet közülük. Éreztem a vadász ösztönt a kedvesemen is. Együtt álltunk le a jó helyre és csak figyeltem ahogy dob és koncentrál a sötétben. Nem stresszeltem mindenféle instrukciókkal. Hagytam kibontakozni. Pár perc múlva kicsit odébb is mentem. Csipesz ekkor már a kis szigetünk part felőli oldalán garázdálkodott, de nem kelt át a sekély és húzós vízen a partra nélkülünk. Azon töprengtem mennyi idő alatt jöttek a halak, hiszen nagyon felpörögtek az események. Aztán egyszer csak a sötétség állott csendjét megtörte egy kisé félénk segély kiáltás. Egyből fordultam a lány felé és már világítottam is. A szigorú pálca szinte karikába a fék minden pumpálásra felsírt és én még talán jobban nem tudtam mi történik mint a botba kapaszkodó szerelmem. Annyira meg volt illetődve, szegény, hogy szerintem csak arra tudott figyelni, hogy ne essen el a köveken és tőlem várta a segítséget, de nem akartam elvenni a botot tőle, csak biztattam. Annyira hevesen vert a szívem és annyira drukkoltam, hogy szinte földbe gyökerezett a lábam és csak bámultam a lámpa fényében a lányt és a küzdelmet. Az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy ha ezen a cuccon így megy a hal akkor lehet nagyobb is mint az én egyéni legszebb fogásom. Sokáig már nem kellett izgulnom. Hirtelen kiegyenesedett a bot. Hála istennek, hiszen egész életemben hallgathattam volna. Na jó ez nem igaz és nem is jó poén. Nagyon sajnáltam a csalódott lányt ahogy szomorkás lassúsággal tekerte magához a csalit, amin pár pillanattal az előtt még valószínűleg élete hala küzdött. Sokan tudjuk milyen érzés egy igazán jó halat elveszíteni. Sugárzott a csalódottság és a hiány érzet mindkettőnkről. Dobáltunk még kicsit de hamar pakolás és haza út lett az este folytatása. Szerencsére azért annyira jó volt a nap, hogy pikk pakk jókedv töltötte ki újra a kisautót az úton. Abban viszont megegyeztünk, hogy legközelebb ha valaki ki akarja venni a botot a kezéből így a sötétben, akkor nem felejt el retteneteset oda vágni neki, had üljön az a horog! 

Veils- Egy jó hazai

Veils- Egy jó hazai

Minden horgász módszernél kulcs fontosságú kérdés a csali, hiszen a siker egyik alapvető feltétele, hogy a felszerelés ezen eleme tökéletes legyen. Pergetés vonalon számomra a wobblerek nagyon nagyon fontosak, mert eszméletlen hatékonyak tudnak lenni, szinte egész évben. A paletta hihetetlen széles és változatos szóval van lehetőség bőven a horgász és a halak számára is szemezgetni a kínálatból. Gyártók vannak rengetegen, kicsik és nagyok is. Lengyelország például számos kisebb előállító manufaktúrával büszkélkedhet, ami nekem mindig valamiért közelebb állt a szívemhez, mint a nagy markentinggel megtámogatott, tömeggyártásban a világra ömlő termékek. Ezert is döntöttem úgy, hogy helyet kap itt most egy személyes(viszonylag) új kedvenc. Egy jó hazai!

Alig egy éve ismerem és került a kezembe az első pár darab ilyen csalim. Képekről is nagyon mutatósak voltak, de élőben még inkább.




Természetesen amint vízpartra jutottam velük, egyből sorra próbáltam mindent. Kíváncsi voltam a mozgásukra és azok stabilitására. Hamar kiderült melyik típusnak milyen körülmények fekszenek leginkább. A színeket illetően aztán főleg nem tudtam belekötni egyik darabba sem. Nyugtázva tehát, hogy látszólag minden rendben a fahalakkal, már csak az igaziak véleménye volt kérdés...

A flotta


Több, egymástól teljesen eltérő helyen próbálgattam tehát őket. A szinte teljesen érintetlen vad víztől az egészen intenzíven terhelt, már már agyon horgászott pályákig. Az eredmény ami született az nem más, mint az azóta is egyre erősödő bizalom... Sajnos néhány darab már csatában elesett. Volt akit első megakasztott(nemtudom mekkora) harcsája vitt magával és akadtak olyanok is akiket csuka lopott el onnan ahol előtte balin jött vagy domolykó. Hiába, ez már csak egy ilyen játék.

Sajnos az első érdeklődő magával vitte, de azért az a negyed óra pumpálta az adrenalint...
Mivel jó ideje nincs annyi lehetőségem horgászni, mint amennyit szeretnék, ezért minden típust még nem volt időm rendesen kiismerni. Amelyeket viszont igen, azokat bátran állítom csatasorba a favorit helyeken a legígéretesebb időszakokban.

Egyik első kedvenc, lassú és gyors bevontatásra is hatékony

Mivel leginkább rapid pecákra korlátozódott a horgászat nálam egy ideje ezért elsősorban a balin és domolykó fogások a számottevőek. Csuka és harcsa téren pedig a szerencse eddig a halakkal volt, bár ez azért relatív, ha arra gondolok, hogy csalival a szájukban léptek meg...

Adott pár szebb domit aztán csuka áldozata lett
Az 5cm balin mágnes
Ilyenkor ajándék az egy ágú...
Mivel szinte mindegyik forma jól kezeli a gyors pecát, így folyóvizi használatra is tökéletesek. Eleinte féltem, hogy a terelő lapkák mennyire törnek és mennyire stabilan rögzítettek, de ezzel eddig még nem volt gondom. Pedig azért csattantak már párszor köves parton csorgás közben.

Néha nem csak a parton...
Nagyon sekély vízben, kavics vagy márga padon sem ment tönkre, még rángatós vezetésnél egyik erre alkalmas darab sem.

De halat viszont adott
Akiben bíztam


Mindent egybe vetve, nagyon bizakodó vagyok az őszi szezont illetően és biztos vagyok benne, hogy nem ez az első lesz az utolsó bejegyzés ezekről a csalikról! Üdv és görbüljön :)

Domi dömping

Az utóbbi pár évben pont olyan gyakran jutok el horgászni, amilyen fene nagy számban kerülnek a bejegyzések a blogra is. Sajnos ez már csak ilyen. Legalább néha akadnak kivételes napok is mikor meg tud törni a csend.

Legutóbbi ilyen DP cimborámmal ért utol. Annyira vágytam a vízre és a halra, hogy nehéz lenne szavakba önteni. Megbeszéltünk egy korai találkát és, hogy majd a helyet útközben kitaláljuk.

Minden a terv szerint is történt. A vidám társalgással telő út végén kicsiny gyöngy szem patakunk partjára keveredtünk. Akkor még nem sejtettem mi vár rám. Gyors szerelés és beöltözés után vetkőzés és újra beöltözés. Vicces volt és futós, de hamar helyre állt minden és kezdhettük a pecát.

Kúszás és lapulás és sunnyogás és osonás. Nagyon megfontoltam hol mászom a vízbe. Nem kapkodtam el semmit és tényleg körültekintő voltam. Az első dobástól számított kb 45 percen belül abba is hagytam a koncentráltan történő pecát. Kicsit talán túlságosan is kegyes volt hozzám a víz. Először leszedtem pár igen apró domit a pályáról. Arasznyi kis turbó ragadozók voltak. Tovább akartam állni, de valami miatt nem ereztem, hogy jó döntés lenne. Csak álltam és vártam. Derékig a patakban. Csak a víz csordogálása adott némi hangot a tájnak és persze néha egy egy madár szólt közbe. Halkan csalit cseréltem, neki láttam újra. 


Akkora böszme domikat kezdtem fogni sorba, hogy nagyon nehezen tudtam csak megállni az újongást. Olyan fárasztásokat éltem meg, te jó ég! Kb 10 dobásból fogtam négy darab 40 centi felettit. Eszméletlen volt. Az élményt sajnos nem, de a képeket meg tudom osztani veletek.





Érdekesség volt a dologban, hogy nagyon finnyásan ettek és csak ugyan úgy. Ha nem úgy dobtam és nem úgy vezettem a csalit nem ették meg. És más csalit sem. Sebaj, ott voltam és a kulcs is meglett. Köszönöm, Köszönöm, Köszönöm!

Délvidéki UL mizéria...

...avagy hogyan is kell méltó módon búcsút inteni a tilalmaknak

Idén valahogy a szokásosnál is sokkal de sokkal jobban vártam a május elsejét, mint általában. Legalább már tudom, hogy van ebben is újabb szint. Valamelyest tudtam enyhíteni ezt az állatokkal akik körülvesznek a mindennapokban, de csak tűzoltás jelleggel. Biztos voltam benne, hogy a nagy alkalmat most valami olyan helyen akarom köszönteni ahol már ismerem a pályát.

Érzékeny búcsút vettem hát nagy fiamtól, megkérve, hogy eszének gondját viselje és neki is vágtam a kicsivel az útnak. Persze előtte kiadósat kokettáltunk a hétvégére hátra hagyott falka tagokkal.






Biztonságban tudva a magammal nem hurcibálható lényeket, már robogtam is Csipszivel délnek. Rengeteg gondolat és terv cikázott az agyamban. Időjárás, vízállás, haljárás, más horgászok megjelenése. Majdnem rémálomba fordult át az agyalás. Aztán megláttam távoli rajzulatát a Mecseknek és mintha elvágták volna az egészet. Hihetetlen megnyugvás és öröm járt át olyan mérhetetlen pozitív töltéssel, amit nagyon ritkán lehet érezni. Tudtam, hogy újra hazaért a lelkem egy része. Nem tehettem mást, irány a folyó! Gyorsan vízállás felderítés okos telefonnal... Hiper áradást mutat. Fülig ért a szám, ha nincsenek a fejemen talán körbe is.


Amint megérkeztünk az első helyszínre, Csipesz bele vetette magát a délvidéki tutiba! Játék a hatalmas fűben, három perc után egy jó kis csobbanás a vízbe, hogy az utolsó sneci is lefejelje a horvát oldalt ijedtében. Nyilván úgy terveztem az útvonalat előre, hogy a tíz hónapos kölyök három órás alvás utáni tombolása ne a legígéretesebb pályákon történjen. Amíg zajlott az elevenkedés a természet lágy ölén, én is elfoglaltam magam. Valami puhatolózással balin ügyben. Kis partszéli cserkelés...


Konkrét rablás nem mutatkozott, de néha megriadtak a kishalak. Kölyök rakéta keszeget láttam a dolog hátterében. Tévedtem... senki nem szólt a szegény negyven pár centis dominak, hogy neki már kuss van és csendben ivadék gyártás. Nagyon szép hal volt. Igazi sötét színű és vaskos példány. A kapása is az az igazi erőteljes, de sunyi amiről nem nehéz lemaradni a bevágással.


Elköszöntünk egymástól és tovább álltunk mindannyian. Mindenki a maga útját folytatva. Csipszó is benyugodott annyira, hogy vállalható magatartást legyen képes tanúsítani olyan helyen is ahol már az sem mindegy hogyan nézek a vízre kb.

Ahogy megpillantottam a várva várt helyet, hát azt szavakba önteni nem tudom. Fogalmam sincs mit éreztem. Legalább azt tudom, hogy eszméletlen gyönyörű volt a látvány és nagyon halk a víz. Semmi mozgás. Hatalmas homok a kő alatt és nagyon jó törés. Egy fél vizuális orgazmus horgász szemmel.


Neki is szegeztem kiskutyámnak a kérdést!
- Tudod mi lesz itt Haver? Csak szólok, hogy minden...

Azt nem mondanám, hogy reagált vagy érdekelte... Így aludt, csak nem sütött akkor éppen a nap!


Lepakoltam a táskákat, és összeraktam a két szettet. Egy UL és egy nehéz pergettyű. Mondhatni kib...tam az indexet egyből! Nem kapkodtam, nem siettem sehová. Miközben a csalikat nézegettem, arra lettem figyelmes, hogy aprócska, talán öt centi alatti halraj köröz a homok sekély vizében. Sokáig figyelgettem őket, keszegek voltak. Számtalanszor nekilendültek a törésnek, de mintha üvegfalnak ütköztek volna, az elsők visszafordultak és így már az egész banda. Nagyon bizsergett a kezem, de látni akartam mikor rongyol közéjük a sötétben leselkedő vadász. Annyi idő telt el, hogy meguntam a várakozást. Addigra viszont gondosan és alaposan kiagyaltam, mit kell dobjak a sikerért. Véletlenül pont az első dobásban is hal volt és a másodikban is. Újra megsimogatta az öreg Drávanyó a lelkem. Úgy igazán. Nem fukarkodott. Őszinte volt. Azt is hallottam valahol legbelül halkan ahogy megkérdezi:
- Miért mentél olyan messze no? Hiszen nem volt itt elég jó neked mellettem? S most ott jobb utánam sóvárognod minden nap?

Válaszoltam volna ha tudok, de csak szemléltem a gyermekeit akiket nekem adott.




Nagyon rég fogtam ilyen gyönyörű balint. Ebben az ívás utáni sportos formában is igen jó súlya volt. Alig értem át mikor magamhoz tudtam végre siklatni. A kapását sosem fogom elfelejteni, ahogyan azt sem, milyen érzés volt bevágás után tartani a kis pálcát karikába, hallgatni az orsó füstölő fékjét és keresni kétségbeesetten a 0,06os fonott útját. Első kirohanásra a kő spiccétől vagy 10- 15 méterre állt meg a sodrásban. Lefelé indult. Nem akarom ragozni, aki fogott már hasonló méretben az tudja mire képes egy ilyen lapát ami nekik virít a popsi végén. Egyedül az volt félelmetes, hogy nyomát se láttam a 4 cm csalinak, csak már mikor bele tudtam nézni a hatalmas szájba. Rémisztő képet mutatott, de sehol egy csepp vér! Szabadítás után sem. Tökéletes. A hal is.


Megvolt a búcsú, új dobás, újabb kapás. Egyből erős fejrázás a bevágásra és törés lefelé a még mélyebb régiókba. Teljesen a kőlábról pumpáltam fel az agresszív támadót.



Ekkorra már Csipesz is felébredt a történések hangjára. Nagyon kedves volt a számára ismeretlen lényekkel. Óvatosan figyelgette őket és semmi bántó szándék sem volt benne. Örültem neki, hogy ilyen aranyosan reagált a halakra. Visszaengedtük a jópofa kis kilóhuszas forma sücinket is. Nagyon lecsapta a friss Dráva vízzel a kutyát. Méltatlankodott is. Bele mehetett az orrába, mert erősen hapcizni kezdett. Kézmosás és ebsimogatás után újabb pár dobás következett. Teljesen motiválatlanul és koncentráció nélkül. Fel kellett dolgoznom a történteket, abba is hagytam egy jó órára a pecát. Csak nézelődtem és élveztem a természetet, a kutyám társaságát. Egyszerűen az életem.




Hatalmas idillben telt el az idő szürkületig. Vártuk a nagyvadakat. Rápihentünk az éjszakai műszakra... Talán egy másik alkalommal arról is mesélünk majd.

Elkezdődött az idei szezon is!

Fekszem kényelmesen az ágyamon és azon töprengem, hogy ez az áprilisi tréfa dolog idén meddig tart?! Mindenesetre a furcsa humorú időjárás semmit sem ront az estémen, mivel az idei év első igazi pecájának a képeit nézegethetem. Nagyon régóta nem horgásztam egyáltalán, nemhogy ilyen fenomenálisat mint most a hétvégén. Kicsit furcsa nekiindulás volt az egész, mert akár rettenetesen ocsmány időt is kifoghattunk volna, de nem így lett. Alapvetően nem is érdekelt a dolog, mert csak azon járt az eszem, hogy két igazi jó ember társaságában tölthetem a szombatom, de nem is akár hol! Külön szerencse volt az is, hogy a domi tilalom előtt tudunk még vízre szállni kedves barátaimmal.


Nagyon izgatott voltam a halak és a víz miatt is, de nem kevésbé azért is, mert új horgásztársam Csipesz kutya még nem ült csónakban, illetve bizsergett a tenyerem erőteljesen, mivel magammal vittem egy igazi bot különlegességet a túrára.




Korán indultunk neki a bő órás útnak Baluval amit végig beszélgettünk, így csak pár percnek tűnt. Nem is csoda, hiszen nagyon rég volt alkalmunk hasonlóképp diskurálni csak úgy mindenfélékről. Megérkezéskor Ádám barátunk már várt ránk, természetesen a tőle már megszokott precíz felkészültséggel... Nem igazán haboztunk vízre szállni, hogy kedves folyónk hátán sodródva tudjuk folytatni a napunkat.


Csipesz kutyám maximálisan a várakozásaim fölött teljesítette a napot már az első pillanatoktól! Hihetetlen, hogy messze nincs egy éves a kis cimbora, de már most menyire okos. Meg is volt számára az elismerés, mivel amikor nem peca volt a kezünkben akkor valaki mindig vele foglalkozott.


A vidám és barátságos hangulatú csorgós peca alatt a gyönyörű Drávánkon kegyesek voltak hozzánk a keresett halak is. Bőkezűen osztogatták érdeklődésük jeléül a vehemens rávágásokat. Eszméletlen jó fárasztásokat élhettünk át a jó előre leszervezett nap folyamán. Az egy dolog, hogy nem kevés halat sikerült fogni és elengedni. Külön élmény volt ehhez a halak mérete.



Igazi élménypeca volt a javából. Jó helyen, jó emberekkel, jó időben, jó halakkal. Minden percében olyan nap volt amiért tudom szeretni az életem és újra meg újra felállni, ha épp leültet egy pofonnal a sors. Én abba is hagyom a szófacsarást, meséljenek még pár szép emlékről a képek.












A bejegyzések és a képek a blog szerkesztőjének tulajdonát képezik! . Üzemeltető: Blogger.