Idén valahogy a szokásosnál is sokkal de sokkal jobban vártam a május elsejét, mint általában. Legalább már tudom, hogy van ebben is újabb szint. Valamelyest tudtam enyhíteni ezt az állatokkal akik körülvesznek a mindennapokban, de csak tűzoltás jelleggel. Biztos voltam benne, hogy a nagy alkalmat most valami olyan helyen akarom köszönteni ahol már ismerem a pályát.
Érzékeny búcsút vettem hát nagy fiamtól, megkérve, hogy eszének gondját viselje és neki is vágtam a kicsivel az útnak. Persze előtte kiadósat kokettáltunk a hétvégére hátra hagyott falka tagokkal.
Biztonságban tudva a magammal nem hurcibálható lényeket, már robogtam is Csipszivel délnek. Rengeteg gondolat és terv cikázott az agyamban. Időjárás, vízállás, haljárás, más horgászok megjelenése. Majdnem rémálomba fordult át az agyalás. Aztán megláttam távoli rajzulatát a Mecseknek és mintha elvágták volna az egészet. Hihetetlen megnyugvás és öröm járt át olyan mérhetetlen pozitív töltéssel, amit nagyon ritkán lehet érezni. Tudtam, hogy újra hazaért a lelkem egy része. Nem tehettem mást, irány a folyó! Gyorsan vízállás felderítés okos telefonnal... Hiper áradást mutat. Fülig ért a szám, ha nincsenek a fejemen talán körbe is.
Amint megérkeztünk az első helyszínre, Csipesz bele vetette magát a délvidéki tutiba! Játék a hatalmas fűben, három perc után egy jó kis csobbanás a vízbe, hogy az utolsó sneci is lefejelje a horvát oldalt ijedtében. Nyilván úgy terveztem az útvonalat előre, hogy a tíz hónapos kölyök három órás alvás utáni tombolása ne a legígéretesebb pályákon történjen. Amíg zajlott az elevenkedés a természet lágy ölén, én is elfoglaltam magam. Valami puhatolózással balin ügyben. Kis partszéli cserkelés...
Konkrét rablás nem mutatkozott, de néha megriadtak a kishalak. Kölyök rakéta keszeget láttam a dolog hátterében. Tévedtem... senki nem szólt a szegény negyven pár centis dominak, hogy neki már kuss van és csendben ivadék gyártás. Nagyon szép hal volt. Igazi sötét színű és vaskos példány. A kapása is az az igazi erőteljes, de sunyi amiről nem nehéz lemaradni a bevágással.
Elköszöntünk egymástól és tovább álltunk mindannyian. Mindenki a maga útját folytatva. Csipszó is benyugodott annyira, hogy vállalható magatartást legyen képes tanúsítani olyan helyen is ahol már az sem mindegy hogyan nézek a vízre kb.
Ahogy megpillantottam a várva várt helyet, hát azt szavakba önteni nem tudom. Fogalmam sincs mit éreztem. Legalább azt tudom, hogy eszméletlen gyönyörű volt a látvány és nagyon halk a víz. Semmi mozgás. Hatalmas homok a kő alatt és nagyon jó törés. Egy fél vizuális orgazmus horgász szemmel.
Neki is szegeztem kiskutyámnak a kérdést!
- Tudod mi lesz itt Haver? Csak szólok, hogy minden...
Azt nem mondanám, hogy reagált vagy érdekelte... Így aludt, csak nem sütött akkor éppen a nap!
Lepakoltam a táskákat, és összeraktam a két szettet. Egy UL és egy nehéz pergettyű. Mondhatni kib...tam az indexet egyből! Nem kapkodtam, nem siettem sehová. Miközben a csalikat nézegettem, arra lettem figyelmes, hogy aprócska, talán öt centi alatti halraj köröz a homok sekély vizében. Sokáig figyelgettem őket, keszegek voltak. Számtalanszor nekilendültek a törésnek, de mintha üvegfalnak ütköztek volna, az elsők visszafordultak és így már az egész banda. Nagyon bizsergett a kezem, de látni akartam mikor rongyol közéjük a sötétben leselkedő vadász. Annyi idő telt el, hogy meguntam a várakozást. Addigra viszont gondosan és alaposan kiagyaltam, mit kell dobjak a sikerért. Véletlenül pont az első dobásban is hal volt és a másodikban is. Újra megsimogatta az öreg Drávanyó a lelkem. Úgy igazán. Nem fukarkodott. Őszinte volt. Azt is hallottam valahol legbelül halkan ahogy megkérdezi:
- Miért mentél olyan messze no? Hiszen nem volt itt elég jó neked mellettem? S most ott jobb utánam sóvárognod minden nap?Válaszoltam volna ha tudok, de csak szemléltem a gyermekeit akiket nekem adott.
Nagyon rég fogtam ilyen gyönyörű balint. Ebben az ívás utáni sportos formában is igen jó súlya volt. Alig értem át mikor magamhoz tudtam végre siklatni. A kapását sosem fogom elfelejteni, ahogyan azt sem, milyen érzés volt bevágás után tartani a kis pálcát karikába, hallgatni az orsó füstölő fékjét és keresni kétségbeesetten a 0,06os fonott útját. Első kirohanásra a kő spiccétől vagy 10- 15 méterre állt meg a sodrásban. Lefelé indult. Nem akarom ragozni, aki fogott már hasonló méretben az tudja mire képes egy ilyen lapát ami nekik virít a popsi végén. Egyedül az volt félelmetes, hogy nyomát se láttam a 4 cm csalinak, csak már mikor bele tudtam nézni a hatalmas szájba. Rémisztő képet mutatott, de sehol egy csepp vér! Szabadítás után sem. Tökéletes. A hal is.
Megvolt a búcsú, új dobás, újabb kapás. Egyből erős fejrázás a bevágásra és törés lefelé a még mélyebb régiókba. Teljesen a kőlábról pumpáltam fel az agresszív támadót.
Ekkorra már Csipesz is felébredt a történések hangjára. Nagyon kedves volt a számára ismeretlen lényekkel. Óvatosan figyelgette őket és semmi bántó szándék sem volt benne. Örültem neki, hogy ilyen aranyosan reagált a halakra. Visszaengedtük a jópofa kis kilóhuszas forma sücinket is. Nagyon lecsapta a friss Dráva vízzel a kutyát. Méltatlankodott is. Bele mehetett az orrába, mert erősen hapcizni kezdett. Kézmosás és ebsimogatás után újabb pár dobás következett. Teljesen motiválatlanul és koncentráció nélkül. Fel kellett dolgoznom a történteket, abba is hagytam egy jó órára a pecát. Csak nézelődtem és élveztem a természetet, a kutyám társaságát. Egyszerűen az életem.
Hatalmas idillben telt el az idő szürkületig. Vártuk a nagyvadakat. Rápihentünk az éjszakai műszakra... Talán egy másik alkalommal arról is mesélünk majd.
1 Megjegyzés
Te! Nagy Ho-Ho-Horgász! :) Nem is tudtam, hogy ilyen jó ez a blog.
Válasz