Új otthonunktól sétányi távolságra eső kis expedíciókba kezdtem, hogy időben feltérképezzem a közeli patak ígéretes részeit a szezonra. Bár rengeteg idő nem jut az izgalmas időtöltésre, de annál inkább furdal a kívancsiság, mit rejt a víz. Természetesen hamar mellbevágott a kegyetlen magyar valóság könyörtelen buzogánya.
Halakkal még nem is találkoztam, de mérhetetlen mennyiségű szeméttel annál inkább. Furcsa dolog ez számomra. Üres doboz, zacskó, üveg, petpalack, szatyor. Majdnem olyan üresek, mint az őket elejtő kezekhez tartozó fejek. Tényleg fárasztóbb lenne üresen hazavinni a kukáig, mint tele állapotba partra cipelni?
Gazdátlan korcs kóborkutyák módjára jelölik végig a területet amerre járnak. Megerőszakolják a természetet. Nem csak ezzel. Hohó komám, de nem ám! Elmondta a kisfiú akivel véletlen találkoztam a minap.
Értelmet sugárzó képű, jópofa srác az egyik faluból. Egyszerű és tisztességes sváb család gyermeke. Eleven és életerős forma, 12- 13 éves lurkó. Ismeri a vizet a környéket és a halakat is. Hamar elárulja miért nem jár már a patakra. Hiszen ismeri a környezetében garázdálkodó ork hordákat is. Elkeserítő természetességgel ecseteli hogyan szokták módszeresen meghúzni a jó szakaszokat. Krumpliszsákokat kötnek össze és azzal rekesztik el a halak útját. Ugyan ilyennel terelik rá szerencsétlenhalakat a lezárásra és közben tapogatják és kezezik az alámosott partokat, gödröket. Miért nem lep meg?
Mondjuk az sem ahogy az egyik vízrelógó bokor ágain megakadva számolatlanul billegteti a sodrás a teafiltereket. Még a végén trópusi gyümi illatú lesz a kis agyon nyúzott patak. Azt már tényleg észre se próbálom venni, mennyi de mennyi vidra csapa van mind a két parton. Ezernyi halpénz mindenhol. Sok helyen viszont a fej is ott van. Itt nem a védett kis csibészek a ludasok. Inkáb azok a fekete bárányok akik a parton lepucolják a 20- 25 centis csukákat és az ezeknél is kisebb domikat. No sebaj! Dobjunk párat és éljen a NO KILL!
Aztán borúra derű és bebizonyitja a természet, hogy mennyire csodálatos. Hiába, az élet nagyon erős. Mindennek dacára vannak még túlélők! Szépen teszik a dolgukat és küzdenek a körülményekkel. Olyannyira, hogy néha arra is marad erejük, hogy megörvendeztessenek néhány igaz horgászt. Nem adják könnyen a bőrüket, de én azt nem is kérem tőlük.
Undok horgaim okozta lyukakért cserébe, tőlem telhetően vigyázok rájuk és tartom tiszteletben életterüket. Nem mondom, hogy nem szokott furdalni a lelkiismeret miattuk. Nincs elég bajuk, még én is összeböködöm az arcukat. Az a baj, hogy túl erős a vadászösztön bennem és nem birom ki, hogy ne cserkésszek be pár egyedet ha már szinte szomszédok lettünk. Tény, nem a legudvariasabban kopogtatok az ismerkedéshez, de annál inkább figyelek biztonságukra és arra is, ne akadályozzam őket életük és gyarapodásuk menetében.
Csodálatos állatok. Igazi életerős és vad túlélők mind. Dacolva a sok megpróbáltatással és rájuk leselkedő veszéllyel tengetik napjaikat.
Újra és újra felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon miért kellett ennek idáig fajulnia. Állítólag már hazánkban is akadnak olyan területek ahová elért a tudatos halgazdálkodás szele és az eszetlen mészárlás helyett megpróbálkoznak a turizmus fellendítésével. Sok sikert kívánok hozzá! Balaton, Tisza, Duna. Nagy vizek amik nagy profittal kecsegtetnek. Kedves illetékes urak! Maguk se feledjék: "ki a kicsit nem becsüli..."
0 Megjegyzés